Jövő héttől indul a forintosítás.
Azoknak a hiteleseknek, akik március 15-ig igazolni tudják, hogy önhibájukon kívül csúsztak el a fizetéssel, azoknak tartozásának egynegyedét elengedik. Az új forinthitelekre a gyerekesek állami kamattámogatást kapnak. A kormány decemberben állapodott meg erről a Bankszövetséggel.
A lehetőséggel azok élhetnek, akik március 15-ig igazolják, hogy önhibájukon kívül nem tudtak törleszteni. Például betegek lettek, vagy elveszítették a munkahelyüket. Fontos feltétel az is, hogy az adós lakása a hitelfelvételkor nem érhetett többet 20 millió forintnál. Március 15. és április 15. közötti jegybanki középárfolyam átlagán történik a késedelmes devizahitelek forintra váltása május 15-ig – mondta Gyuris Dániel, a Magyar Bankszövetség elnökségi tagja. Tehát az adósok legkésőbb május közepétől egy új forinthitelt törleszthetnek - szögezte le.
Nagyjából 180 ezren lehetnek, akik 90 napon túli adósságot halmoztak fel bankjukkal szemben. Várhatóan 30-45 ezer lehet azon adósok száma, akik ebben a programban részt tudnak venni – mondta Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség elnöke.
A csalások elkerülése érdekében csak az válthatja át devizaadósságát forinthitelre, aki már 2011. szeptember 30-a előtt megcsúszott a törlesztéssel. Mindenképpen olyan megoldást kellett találni, hogy azok, akik fizetni tudnának, semmilyen tekintetben ne érezzenek ösztönzést arra, hogy ne fizessenek – hangsúlyozta Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes-államtitkára. A kormány álláspontja szerint a rossz adósok támogatásával, a végtörlesztéssel, a rögzített árfolyammal és a Nemzeti Eszközkezelő bevonásával lényegében az összes devizaadóson segítettek.
Forrás: m1 Híradó