"A fő kérdés azonban az, hogy miként lehet az embermentő példáját közvetíteni többek között a fiatalság számára” – jelentett ki Németh Zsolt pénteken a külügyminisztériumban, ahol háttérbeszélgetés tartott a jövő héten kezdődő Wallenberg év eseményeiről.
A külügyi államtitkár – aki egyben a Wallenberg Emlékbizottság elnöke is - a sajtó képviselőinek elmondta: 2012-ben kiállításokat, konferenciákat, koncerteket, valamint vetélkedőket rendeznek majd az emlékév keretein belül.
Raoul Wallenberg svéd diplomata a második világháború éveiben védőútlevelek kiállításával több ezer zsidót mentett meg a deportálástól, 1945 januárjában azonban a szovjet csapatok hurcolták el, halálának pontos dátuma ismeretlen.
A magyar kormány 2011 novemberében fogadta el azt a kormányhatározatot, amelyben a 2012-es évet Wallenberg Évnek nyilvánította. Az Év fővédnöke Schmitt Pál államfő. Az ünnepélyes évmegnyitó január 17-én tartják a Nemzeti Múzeumban.
Parlament TV